Fleischl Róbert tervei alapján az Önsegélyező és Önművelő Egyesület számára épült Munkásotthon alapkövét 1923. augusztus 20-án tették le, a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. dorogi igazgatóságának támogatásával. Az ünnepélyes átadóra 1928-ban került sor, ahol Schmidt Sándor beszédet mondott. Színháztermét 1935-ben avatták fel, melyet Haranghy Jenő 14 freskója díszített, lépcsőházába később Furlán Ferenc bányászéletet jelképező, „A föld ünnepe” című üvegablaka került. Gáthy Zoltán tervei alapján az épület alagsorában került kialakításra az Otthon Mozi. Az intézmény a II. világháború után vette fel József Attila nevét.
2020-ban megalakult a Dorog Város Művelődési Ház és Könyvtár, melynek egyik tagintézménye a művelődési ház. A különböző közösségi programok és események helyszínéül szolgáló épület a mai napig otthona a kultúrának. A több, mint 100 helyiséggel bíró épület számos termét megújították az elmúlt években, sőt a 71. Bányásznap programsorozatának keretében átadták a négy sávos tekepályát is az alagsorban, de sok terem a közösségi élet színesítése érdekében megújításra vár.


Forrás: Dankó Kristóf – Dorog védett építészeti alkotásai című könyv