„Nagy halottunk az energia, fegyelem és tekintély megtestesülése volt. Minden gondolata, szívének minden dobbanása imádott családján kívül a vállalaté volt.” – Ezzel a mondattal búcsúzik Schmidt Sándor a dorogi altáró névadójától, Reimann Lázártól, a Salgó Rt vezetőjétől 1925-ös temetésén. (Kmety 1999) Ez a mondat igaz magára Schmidtre, akinek szaktudása, elhivatottsága korszakos jelentőségű a dorogi bányamedence történetében. Igaz Rückschuss Antalra, aki az első bányajogot szerzi Csolnokon 1781-ben, és másfél évtized múltán bánya baleset következtében hunyt el. Igaz ez Hantken Miksára, aki dorogi évei után geológiai munkásságának elismeréseként a Földtani Intézetnek első igazgatója volt. Ugyanúgy igaz Zsigmondy Vilmosra, aki annavölgyi szolgálatát követően a gyógyvizeink feltárásában vívott ki nemzetközi elismerést. De igaz a későbbi vezetőkre is, Székely Lajosra, a bányavíztelenítés Kossuth-díjas elméleti és gyakorlati szakértőjére, vagy Lévárdi Ferencre, a Hydrop homokfejtő gép feltalálójára, a későbbi miniszterre. Ezek a nagyszerű szakemberek és a szénmedence 222 éves működése alatt itt szolgálatot teljesítő több ezer bányász munkássága tette Dorogot előbb térségi központtá, majd nagyközséggé, végül várossá.

A DOROGI-SZÉNMEDENCE BÁNYÁSZATTÖRTÉNETE

Dorog kedvező földrajzi helyzete a korábbi történelmi időszakokban is megtelepedésre ösztönözte az embert. Szinte minden ismert kultúrája az őskornak megfordul itt. A kelták hódítása után a Római Birodalom villatelepülése lesz itt. a vándornépek, illetve az avarok és szlávok után jelennek meg a honfoglaló magyarok. A török kor pusztulása után németek betelepítésével kel újra életre a táj. Az ugrásszerű fejlődés a bányászat 1781-es megjelenésével kezdődik.

Kisüzemi bányászat kora (1781-1890)

A csolnoki bányaművelés után hamarosan Annavölgyön is szénkibúvásokat találnak, majd kiterjed a termelés az egész medencére, hamarosan Dorog, Tokod, Mogyorós területén is jó minőségű barnaszenet találnak. Megkezdődik a kisüzemi bányászat kora (1781-1890). (Tóth 1981; OMBKE 2008). Kezdetben a kis mélységben oligocén széntelepeket művelték kizárólag kézi erővel dolgoztak (Sziklai 2017).

1850-től már felfedezik az alsó eocén széntelepeket, amely függőleges aknák megjelenésével, a vízbetörések ellen használt gőzgépek alkalmazásával,  villanymotorral hajtott szállítógépek bekapcsolásával jár együtt. Az első kutatásokat Dorog területén Waschhuber Ferenc és Jülke József végezte, majd 1850-től Miesbach Alajos a bérlő.

Őt követi Drasche Henrik 1857-től. Ő az első, aki Európa egyik legjobb műszaki tanintézetében, Selmecbányán végez (a párizsi műszaki egyetemet a selmeci mintájára szervezik). Az ő testvérének az unokája Drasche-Lázár Alfréd, aki íróként ér el sikereket, diplomataként pedig a trianoni békeszerződés egyik aláírója.

Nagy részvénytársaságok kora (1890-1945)

Megalakulnak a nagyobb tőkekoncentrációra képes befektető csoportok, így a nagy részvénytársaságok koráról beszélhetünk (1890-1945) Ennek előjátéka, hogy megépülnek végre a Hantken által már régóta szorgalmazott vasútvonalak: 1891-ben az esztergom-füzitői, 1892-ben a tokod-annavölgyi, 1895-ben a kenyérmező-budapesti vonal. A fellendülés hasznát a medencében a Magyar Kőszénbánya Rt. és a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. egymással is konkurálva élvezi. Tokodon  Ranziger Vilmos tervei alapján megépítik az altárót, ez a nagy tokodi koncentráció kezdete, és ez adja az ötletet a dorogi alagútrendszer létesítéséhez (Kmety 1999). A század első évtizedében válságjelenségek mutatkoznak, ennek oka elsősorban az új bányamezők mélyebbre kényszerülése miatti vízbetörésekben keresendő. Mindez újabb ösztönzést ad a dorogi alagút rendszer kialakításához. Schmidt Sándor 1911-es igazgatói kinevezése után azonnal benyújtja tervét a Reimann altáró és a Reimann akna létesítésére. 1915 és 1917 között készült el az első szakasz, majd Annavölgyről is elindult az alagútépítés, és 1924 augusztus 19-én összeért a két ellenvágat. Később több szárnyvágatát képezték ki. Tokod-altáróval is összekötötték, így a szén szállítása is kedvezőbbé vált minden irányban. Az alagútrendszer összhosszúsága 36 km volt. Schmidt Sándor a bányavíztelenítés kiváló elméleti és gyakorlati szakértője volt. Már 1920-ban Dorogon megrendezi az Országos Bányászati és kohászati Egyesület közgyűlését, amelynek keretében előadást tart a sikeres víztelenítési gyakorlatról. 1932-ben „Az esztergomi szénmedence bányászatának ismertetése” című könyvének víztani fejezetéért doktori címet kapott. 28 éves igazgatói munkássága szakmai teljesítménye mellett településfejlesztési, szociális, karitatív, kulturális területen is kiemelkedő. Méltó búcsút jelentett Schmidt Sándor számára a 34. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus dorogi rendezvénye: a Szénoltárnál lebonyolított szentmise. 1953-ban méltatlan körülmények között koncepciós per keretében az AVH vizsgálati fogsága közben hunyt el.

A háború utáni helyzet

Az 1946-os államosítás után bekövetkezett a szocialista államosítás korszaka. a háború után szinte a nulláról kellett elindítani a termelést. Ebben az időben a Dorogi szénbányák megfeszített munkával víztelenítették és újjáépítették a bányákat, így az ország széntermelésének 13-14 %-át produkálták a Dorogi Szénbányák. 1949-ben telepítették a ebszőnyi lejtősaknát, a tokodi XV-ös, XVI-os aknákat, tovább mélyítették 1951-től a XVII-es, XVIII-as aknákat. 1957-ben kezdték mélyíteni a XIX-XX-as, a XXi-XII-es aknákat. A széntermelési csúcs a 60-as évek közepére esett. Ekkorra a válallat alkalmazottainak létszáma megközelítette a 12 000 főt. A medence széntermelése 1965-ben elérte az évi 2,22 millió tonnát csúcsmennyiséget, ez lecsökkent 1979-re az 1965-ös csúcs 25,5 %-ára.  A 60-as évek második felében megkezdődött az energiaszerkezet átalakítása, melynek következtében a szénbányászat hanyatlani kezdett. Növelte a gondokat, hogy a sorozatos vízbetörések következtében sorra fulladtak be a bányák: VI-os akna, Tömedék akna, XV-ös akna, XII-es akna, Erzsébet akna, XVII-es akna, XIX-es akna.1971-ben kezdődik az Új-Ebszőnybánya és a Lencsehegy I. üzem létesítése. 1982-ben megindul a Lencsehegy II. üzem létesítése, 1985-ben pedig új brikettgyár létesül Tokodaltárón. Ezek a beruházások jelentős hitelterhet jelentenek. 1990-től a vállalat fizetésképtelen, 1992-től minden fejtésen megszűnik a termelés, már kizárólag a Lencsehegy II. üzemel. 2003. október 18-án az utolsó bánya is befejezi működését.