REIMANN BÁNYÁSZATTÖRTÉNETI MINIVERZUM

LÁTOGATÓKÖZPONT

Helyszín

A Reimann Bányászattörténeti Miniverzum Dorog központjában, autentikus környezetben, a műemléki védelem alatt álló Dorogi-altáró (egykori Reimann-altáró) szomszédságában került kialakításra.

Építészeti alapkoncepció

A létesítmény ne csak, mint múzeum, a maga konkrét attraktív beltartalmával, de környezeti kisugárzásával is látogatásra, ott tartózkodásra, aktivitásra inspiráljon.

A Reimann Bányászattörténeti Miniverzum terveit Jaksics László építészmérnök készítette el.

Célkitűzés

Célunk, hogy egyesítsük az információátadást az élményszerű bemutatással, a „szórakoztatva tanulás” koncepció mentén. A kor kihívásainak megfelelve interaktív elemek segítségével, de a
bányászati hagyományokat tiszteletben tartva hoztuk létre kiállításunkat. Szeretnénk megismertetni a látogatókkal a városunk identitását adó bányászatot, annak történetét, fejlődését, oly módon, hogy az minden korosztály számára izgalmas kalanddá váljon.

 

REIMANN BÁNYÁSZATTÖRTÉNETI MINIVERZUM

KIÁLLÍTÓTÉR

Emeleti szint

A kétszintes épület emeleti részén a falfelületekre vetített hangulatképek, archív felvételek megtekintésével kezdhetik a túrát a látogatók. Dorog és térsége táji-, földrajzi megismerésében az 1:2666 méretarányú terepasztal nyújt segítséget, amit time-lapse animáció színesít, a bányászatot is érintő dorogi középületek és ipari létesítmények bemutatásával. A
miniverzum térbeli középpontjában a jelképes kas segítségével élhetik át a látogatók a mélybe ereszkedés élményét.

Reimann- altáró bejárati szintje (földszint)

A földszinti részen VR-szemüvegek segítségével nyerhetnek bepillantást a bányászat fortélyaiba a látogatók. A valós helyszíneken készült, 360 fokban rögzített felvételeken keresztül részesei lehetnek a különböző fejtési módoknak, átélhetik a föld alatti munka nehézségeit.
A miniverzum fő attrakciója a 3D nyomtató segítségével készült, egyedi méretarányú makettek. Az interaktív és multimédiás elemeket tartalmazó modellek színpadi jelenetként a bányászat történeti és időbeli fejlődését jelenítik meg. Központi témaként a Dorogi-medence szénbányászatának jelentős mozzanatai kerülnek bemutatásra, számos mozgó-világító elem segítségével.
A szimbolikus tárnafolyosóban lehetőség nyílik a bányászok helyébe lépni, eredeti eszközökkel, relikviákkal készíthetnek fotókat a látogatók. A bányászmúlt megidézését korabeli telefonokon hallható visszaemlékezésekkel, interjúkkal színesítjük a kiállítás különböző pontjain.

Reimann-Altáró

A túra végállomásaként a 36 km hosszú Dorogi altáró egy rövid, 18 méteres szakaszán berendezett bányász életképpel fejeződik be a múltidézés.